Köszöntjük a mátészalkai Szatmár Táncegyüttes oldalán!
„Ahol a Szatmár Táncegyüttes fellépett, ott jó volt mátészalkainak és magyarnak lenni.”
A kezdetek
A Szatmár Táncegyüttes 1978-ban alakult iskolai csoportból. Az együttes alapításának célja a kezdetek során egy közösség kialakítása, ahol a tagok szabadidejüket hasznosan eltölthették. Az évek során kialakult egy tényleges cél, amelyben már megfogalmazódik a szatmári térség hagyományőrzése. A későbbiek folyamán a csoport felvállalta a mai autentikus néptáncok minél szélesebb körben való megismerését, terjesztését, továbbadását és színpadra állítását. A csoport az évek során több csoportvezetővel dolgozott.
1980-tól szakmai fellendülést hozott a Gaál András - Szalavári Anna házaspár Budapestről Mátészalkára költözése, akik mindketten a “Népművészet Ifjú Mestere”-i. Működésük hét éve alatt a néptáncot értő, szerető fiatalok generációi fordultak meg az együttesben. A csoport 1982-ben Ezüst I. minősítést szerzett. 1983-84-ben már az országos szóló-tánc versenyeken indították táncosaikat. Sok-sok fellépést, külföldi vendégszereplést szerveztek, öregbítve ezzel Mátészalka hírnevét, motiválva a tánccsoport tagjait (Törökország, Belgium). 1984-ben Arany III minősítést nyertek a zsűritől. Ebben az időben az autentikus táncok színpadra állítása, a néptánc művelésének tisztelete, értő közönség kialakulása jellemezte a csoportot és környezetét. Több táncos megszerezte a “Népművészet Ifjú Mestere” minősítést.
1987-ben a Gaál - Szalavári házaspár távozott Mátészalkáról, az együttes vezetését Csató Csaba és Tárkányi Valéria vette át. 1988-ban sikerült megvédeniük Arany III minősítésüket. 1991-ben a tánccsoport levált a Művelődési Központról, s a kézművesekkel együtt megalakították a Szatmár Néptánc és Népművészeti Egyesületet. Az egyesület elnökének a tagok Tóth Bélát, titkárainak Balogh Andrásné Béres Györgyit és Csató Csabát választották. 1991-1999. között néhány lelkes pedagógus közreműködésével folyt a munka és az utánpótlás-nevelés. Ennek köszönhetően az 1996-ban alakult Művészeti Alapiskolával közösen 360 gyerek néptáncol a hajdani csoport tagjainak tanításával.
1999-2001. között az egyesület volt táncosa, Babinecz Sándor, a Népművészet Ifjú Mestere vezette a Szatmár próbáit.
Napjainkban:
2001-2005. között Tóth Béla vezetésével egy új generáció kinevelése kezdődött. Az elkövetkező évek során, 2003-2004-ben Megyei 1. helyezést, 2005-ben pedig a Szegedi Országos Gyermek és Ifjúsági Néptánc Fesztiválon 1. helyezést szereztek a zsűri és a szakma feltétlen elismerését elnyerve.
A 2004-es évtől a művészeti vezetés Filep László és Filep Gergő vette át.
2005. augusztusában Mátészalka Város Pro Urbe díjával tüntette ki a város vezetősége az együttest. A jelenlegi táncosok átlag életkora 17-18 év. Az elmúlt 5 évet helyi és külföldi fellépések sokasága (évi 40-50 fellépés) jellemezte. Ez a fiatal csapat az évek során jelentős kapcsolatokat épített ki külföldi együttesekkel (Karolinka- Albigowa, Rekettye- Nagykároly, Hüpörcsös - Székelyföld, Luxemburgi magyar szövetség). Ennek a dinamikusan fejlődő csapatnak a szakmai fejlődését jól tükrözi, hogy jelentős eredményeket érnek el és számos külföldi felkérést kapnak. Megjelentek már Luxemburgban -3 fellépés; Svédországban, Ukrajnában, Romániban - Bonchida, Kolozsvár, Temesvár, Nagykároly, Szatmárnémeti, Bánfihunyad, Aranyosgyéres, Dés, Szentegyháza, Homoród; Lengyelországban, Moszkvában.
Sikeresen szerveztünk közös koncertet öreg szatmári zenészek (adatközlők) és a budapesti Tükrös Zenekar közreműködésével. Rendezvényeinken megjelentek az alábbi népzenei együttesek: a Szikes, a 25 éves Dűvő Zenekar, az Üsztürü, a Fabatka, a Nyíres.
Érdemeink:
- Ifjúsági Országos Fesztivál (Szeged) Fődíj
- Pulya Bál (megyei verseny) I. helyezés és Pedagógia Díj
- Pro Urbe díj (Mátészalka)
- Ifjúsági Néptánc Antológia (Legénybúcsú)
- Kállai Kettős Néptáncfesztívál (különdíj és Gála)
- Tiszavasvári Regionális Néptáncverseny I. helyezés
-Amatőr Színjátszó Fesztivál aranyminősítés + Filep László legjobb rendezői díj (2008. november)
|